“Mindenből megpróbálunk tanulni és ezt a tudást meg is osztjuk, bármit is csinálunk. Az iparág és az egész régió legjobb gyakorlatait és képzéseit csináljuk. Jóllét, inkluzivitás és egyenlőség – ezek mind a felfogásunk részeit képezik. Ez pedig lehetővé teszi, hogy minden egyes munkavállalót meghallgassunk, felismerjünk és úgy érezzék, törődnek vele” - Lalindra Fernando, vezérigazgató.

    A Great Place to Work® (Nagyszerű hely a munkára) egy globális szervezet, ami a munkahelyi kultúrával foglalkozik. A North Kite Gyárat 2021-ben Ázsia legjobb munkahelyei közé választotta (nagy kategória) és Sri Lanka 40 legjobb munkahelye közé.
    Ennek az alapja egy 16 országban több, mint 3,3 millió munkavállaló körében végzett kutatás és elemzés, a cégek munkahelyi programjairól.

    A bizalmas kutatási adatok adták az alapját az Ázsiában végzett legnagyobb, munkavállalói kutatásának, amelyek a bizalomra, innovációra, a vállalat értékeire és a vezetésre irányultak.

    “Az Ázsia legjobb munkahelyei™ teszik fel a lécet a munkahelyi kultúrának azzal, hogy támogassák a munkavállalók jóllétét és hogy befogadó munkahelyeket hozzanak létre, ami mindenki számára jó.” mondta Michael C. Bush, a Great Place to Work® globális vezérigazgatója.
    „Ezzel azt mutatják ki, mennyire is értékelik a legfontosabb erőforrásukat – az embereiket. Ezeknek a cégeknek köszönhetően több, mint 3,3 millió munkavállaló részesül Ázsia-szerte több iparágban is a legjobb munkakörülményekből.”

    Frank Ulmer, a kite gyártó cég igazgatója ezt az eredményt úgy kommentálta, hogy „hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy a különleges kultúránkat elismerték, amit igyekszünk folyamatosan elterjeszteni a munkavállalók körében, és a vállalkozás minden aspektusában. Ez egy olyan filozófia, amiben élünk és amit belélegzünk mióta csak 32 éve megkezdtük a működést.”


    A szörfszektor szerény kezdeteitől a cég exponenciális növekedést tapasztalt az elmúlt években, így a portfóliójába mostmár a kite szörf, a siklórepülés, a vitorlázás, sátrak, vágás, nyomtatás és kiegészítők is tartoznak.
    A csapat tagjai között vannak különböző etnikumúak és más-más háttérrel rendelkezőek. A házon belüli képzés során minden csoport együtt dolgozik, hogy a munkavállalókat változatos technikai és professzionális készségekkel és kompetenciákkal ruházzák fel.

    Mostanra a cég kimagasló szakmai tudással rendelkezők széles spektrumával büszkélkedhet.
    Mindenből megpróbálunk tanulni és ezt a tudást meg is osztjuk, bármit is csinálunk. Az iparág és az egész régió legjobb gyakorlatait és képzéseit csináljuk. Jóllét, inkluzivitás és egyenlőség – ezek mind a felfogásunk részeit képezik. Ez pedig lehetővé teszi, hogy minden egyes munkavállalót meghallgassunk, felismerjünk és úgy érezzék, törődnek vele – tette hozzá Lalindra Fernando, aki még menedzsment gyakornokként kezdett és most már vezérigazgató.


    A cég a legúttörőbb technológiákat használja olyan gyártási eljárásokat, amelyek egyesítik a különböző eljárásokat, a precizitást és a minőséget – ez minden termékükre igaz.
    Egy nap leforgása alatt több, mint 100 méternyi cipzárat használnak fel a kite szörf táskák készítéséhez, évente több, mint 3 millió méter anyagot, és több, mint 1,5 folyómétert a vitorlákhoz és a táskákhoz.

    A The Daily News, 13 August 2021.-nak köszönhetően.